Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ebadó?!

2012.01.06

1321629734.8139-koborkutyk00-f.jpg

A kiindulás az, hogy a kutyákat az önkormányzatok háromévente kötelesek összeírni. Az év első napján legalább 4 hónapos ebek után pedig már szedhető a rendészeti hozzájárulásnak nevezett adó. Az adót az adott év első napján - az oltási könyvbe bevezetett - tulajdonos fizeti.

Az önkormányzat a veszélyes kutyák után legfeljebb 20 ezer, míg más ebek után legfeljebb 6 ezer forint adót szabhat meg. Az önkormányzat az eb tartási céljának, állatjóléti és ebrendészeti jellemzőinek (tartási hely típusa, mérete, tartott ebek száma), és az ebtartó szociális helyzetének figyelembevételével határozza meg az adót.

Nem szedhető ebrendészeti hozzájárulás a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő magyar kutyafajtákba tartozó törzskönyvezett; a mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő vagy terápiás; a Magyar Honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott; a veszélyes eb kivételével az ivartalanított; az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen vagy állatvédelmi szervezet gondozásában tartott, valamint az állatmenhelyről, ebrendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott eb után.

Az állatmenhelyről, ebrendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől történő örökbefogadás tényét az örökbeadó intézmény vagy szervezet vezetője, írásban igazolja.

Az önkormányzat köteles a befolyt ebrendészeti hozzájárulás teljes összegét az ebek ivartalanításának támogatására, az állatmenhelyek és az ebrendészeti telepek fenntartására, állatvédelmi szervezetek támogatására, valamint az ebösszeírás vagy egyéb, az ebtartással kapcsolatos állatjóléti és közegészségügyi intézkedések finanszírozására fordítani.

     

 

 

Kevés önkormányzatnak kell az ebadó

  • Megjelent: 2012.01.05.

Az önkormányzatok többségét nem érdekli különösebben az ebadó; több testület is megvitatta a kérdést, de a bevezetés mellett csak néhány döntött.

 
A Napi Gazdaság csütörtöki számában emlékeztet, hogy a decemberben elfogadott állatvédelmi törvény nyitotta meg annak lehetőségét, hogy az önkormányzatok az ebösszeírás és egyéb, kutyákat érintő intézkedés finanszírozására hozzájárulást szedjenek, legfeljebb hatezer, veszélyes kutyák esetében pedig húszezer forintig.
A lap Budapesten, szúrópróbaszerű vizsgálata során nem talált olyan önkormányzatot, amely rendeletet alkotott volna a hozzájárulás kivetésére. Egyedül annak volt nyoma, hogy Soroksár vitára bocsátotta a kérdést, ám a képviselő-testület szinte egyhangúlag szavazta azt le. Sem Újbuda, sem Angyalföld nem bocsátott ki ilyen rendeletet, de a XII. kerület és az V. kerület is inkább a meglévő helyi adók emelésével kíván újabb bevételekhez jutni.
Egy-két város ugyanakkor már december közepén döntött arról, hogy lesz ebadó: Újfehértó, Mindszent és Kaposvár egyaránt a hozzájárulás bevezetése mellett döntött.
Több önkormányzat - például Mohács, Lengyeltóti és Edelény - is fontolóra vette a kérdést, rendelettervezet azonban egyelőre nem született. Komlón hatástanulmányt készítettek, amely szerint a kiadások és a bevételek alapján nincs értelme az adót bevezetni - ismerteti a Napi Gazdaság.

Megadóztathatják a kutyákat

forrás: hvg.hu

2011. szeptember 22., csütörtök, 16:34 • Utolsó frissítés: 2011. szeptember 22., csütörtök, 17:03
Szerző: MTI


Címkék: kutya; ebrendészeti hozzájárulás;

Ebrendészeti hozzájárulás kivetésére adna lehetőséget az önkormányzatoknak a vidékfejlesztési miniszter által az Országgyűlésnek csütörtökön benyújtott új törvénymódosítás. Az új javaslat egyben tiltaná az élő állatok nyereményjátékon való ajándékozását, illetve pontosabban szabályozza a kutyák veszélyessé minősítését is.

 
 
 

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény módosításával a kormány lehetővé tenné az önkormányzatoknak, hogy évente legfeljebb 3500 forint ebrendészeti hozzájárulást szedjenek a kutyák gazdáitól. Ez alól kivételt élveznek a mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő, vagy terápiás; a Magyar Honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban, vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott; az ivartalanított; az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen, vagy állatvédelmi szervezet telephelyén tartott; valamint állatmenhelyről, ebrendészeti telepről, vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott kutyák. Az önkormányzatok ugyanakkor maguk dönthetik el, hogy beszedik-e a hozzájárulást.

A törvénymódosítás indoklása szerint a hozzájárulás kivetése lehetőségének bevezetésére "a felelős állattartásra való nevelés, a társállatok megbecsülésének javítása mellett az ebrendészetet mint állami feladatot ellátó helyi önkormányzatok célzott anyagi forráshoz jutása" miatt van szükség. A javaslat elfogadása esetén szintén változnak a kutyák veszélyessé minősítésének szabályai is. Erre azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a veszélyes és veszélyesnek minősített eb tartásáról és a tartás engedélyezésének szabályairól szóló kormányrendeletet.


Fotó: Dudád Szabolcs

 

A rendelet ugyanis jogbizonytalanságot okozott azzal, hogy veszélyes ebnek nyilvánította a pitbull terrier fajtájú kutyákat és keverékeiket, ugyanakkor a fajta megnyugtató módon nem különíthető el a staffordshire terrier fajtájú ebektől, amelyeket a jogszabály nem sorolt a veszélyes kutyák közé. Az új szabályozás legfontosabb változása, hogy ebről fajtája alapján nem, kizárólag egyedi viselkedésének következményeként ítélkezhet a hatóság. Az esetek sokszínűségére való tekintettel a veszélyesnek nyilvánításon kívül is széles eszköztár áll a szankcionáló hatóság rendelkezésére, mint például az eb tartási illetve sétáltatási szabályainak szigorítása, vagy az ebtartó képzésre kötelezése.

További újdonság, hogy "a jelenleg szabályozatlanul növekvő ebállomány nagyságának alakulásába történő érdemi beavatkozás" érdekében elfogadása esetén a javaslat törvényi szinten garantálja, hogy az önkormányzatoknak a jövőben legyen lehetőségük ebösszeírást végezni. Emellett megváltoznak a prémtermelésre vonatkozó szabályok is. Az indoklás szerint az ágazat az utóbbi évtizedekben jelentősen átalakult, így mára csincsillán kívül más prémes állat tenyésztése nem folyik (az angóranyulat elsősorban húsáért tartják, a prémje melléktermék). A módosítás ezért a csincsilla és az angóranyúl kivételével megtiltja más állatok prémtermelési célú hasznosítását, így Magyarország is csatlakozhat azon európai országok közé, melyek korlátozzák bizonyos prémfajok tartását, leölését. Átmeneti rendelkezésként a törvény biztosítja, hogy amennyiben e két fajon túl is tartanak prémjéért állatot, azok 2012 július elejéig az állatvédelmi hatóságnál bejelentve leölésükig vagy kimúlásukig tovább tarthatók.

A módosítás megtiltja az élő állatok nyereményjáték díjaként történő felhasználását az állatok védelme érdekében. Az élő nyeremények leggyakrabban kedvtelésből tartott állatok és azok nyertesei legtöbbször nincsenek felkészülve azok megfeleli körülmények közti tartására, ezáltal az állatok jóléte sok esetben veszélybe kerül.

Átment az ebadó: a veszélyes kutyákat 20 ezerre adóztathatják

2011. november 14., hétfő, 18:28 • Utolsó frissítés: 2011. november 14., hétfő, 18:59
Szerző: MTI


Címkék: ebadó; ebrendészeti hozzájárulás;

Az Országgyűlés hétfőn 337 igen, 1 nem szavazattal és 15 tartózkodással elfogadta az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény módosítását, amely ebrendészeti hozzájárulás kivetésére ad lehetőséget az önkormányzatoknak, kötelezővé teszi legalább háromévente egyszer az ebösszeírást, valamint pontosabban szabályozza a kutyák veszélyessé minősítését is.

 
 
 

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény módosításával az önkormányzatok évente veszélyes eb esetén 20 ezer, egyéb kutya esetén a 6000 forint ebrendészeti hozzájárulást szedhetnek a kutyák gazdáitól.

Ez alól kivételt élveznek a mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő, vagy terápiás; a Magyar Honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban, vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott; az ivartalanított; az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen, vagy állatvédelmi szervezet telephelyén tartott; valamint állatmenhelyről, ebrendészeti telepről, vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott kutyák.

Az önkormányzatok ugyanakkor maguk dönthetik el, hogy beszedik-e a hozzájárulást. Veszélyes ebnek azon kutyák minősülnek, amelyek fizikai sérülést okoztak, vagy "fizikai vagy pszichikai állapotuk alapján feltételezhető, hogy fizikai sérülést okozhatnak".

További újdonság, hogy "veszettség elleni oltás járványvédelmi, továbbá ebrendészeti" feladatok elvégzése érdekében az önkormányzatok háromévente legalább egy alkalommal ebösszeírást végeznek. Ekkor az állatok gazdáinak nevét, címét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, valamint többek között a kutya fajtáját, születési idejét, nemét, színét, nevét rögzítik.

Emellett megváltoznak a prémtermelésre vonatkozó szabályok is. Alapvetően nem lehet majd állatot tartani a szőrméjéért, de ez alól lesznek kivételek, amelyeket csak később szabályoznak végrehajtási rendeletben. A módosítás eredetileg megtiltotta volna az élő állatok nyereményjáték díjaként történő felhasználását is az állatok védelme érdekében, de a végül elfogadott szöveg szerint szintén végrehajtási rendeletben szabályozzák majd a kivételeket.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Imeqo23

(Ocuca03, 2018.12.13 15:54)

http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/buy-lupigra-25mg-safely-lupigra-cheap-with-fast-shipping
http://bioimagingcore.be/q2a/50064/farmacia-online-donde-comprar-generico-erectol-receta-calidad
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-viasil-con-garantia-puerto-rico
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/buy-cialis-40-mg-cheap-can-i-purchase-tadalafil-cheap
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-vivala-60-mg-sin-receta-de-calidad
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-imuran-gen-rico-sem-prescri-o-online
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-adcirca-gen-rico-de-forma-segura
http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/ampicillin-250mg-order-buy-ampicillin-leixlip
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/tada-onde-comprar-barato
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/tadovas-tadalafil-20mg-comprar-sin-receta-en-farmacia-online
http://professoratciutatvella.ning.com/profiles/blogs/site-fiable-pour-acheter-du-prometax-generique-ou-se-procurer-du
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-tadalafilum-tadalafil-con-garantia
http://www.facecool.com/profiles/blogs/puis-je-acheter-neogra-200mg-sans-ordonnance-peut-on-acheter-du
http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/cilafil-200mg-order-cheap-buy-cheap-cilafil-with-visa
http://foodtube.net/profiles/blogs/bisacodilo-5mg-comprar-sin-receta-urgente-ecuador
http://professoratciutatvella.ning.com/profiles/blogs/viagra-onde-comprar-mais-barato-rep-blica-federativa-do-brasil
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/achat-rapide-azantac-azantac-generique-tarif
http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=20261&qa_1=sildenafil-citrate-livraison-generique
http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/ah-zul-130-mg-onde-comprar-gen-rico-envio-rapido-rep-blica
http://foodtube.net/profiles/blogs/buy-ohay-20-mg-online-where-to-purchase-tadalafil-in-verified
http://wu-world.com/profiles/blogs/sitios-de-confianza-para-comprar-vioses-ahora-vioses-25-precio

Dajax70

(Xamud74, 2018.12.13 11:43)

http://www.prds66.fr/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-h-for-tadalafil-10-mg-gen-rico-r-pido http://movsam.ning.com/profiles/blogs/cheap-silda-130mg-buy-online-silda-for-sale-new-zealand http://whazzup-u.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-dynafil-ahora-estados-unidos http://whazzup-u.com/profiles/blogs/modrasil-100mg-buy-online-generic-modrasil-so-cheap http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/buy-eromax-50mg-no-prescription-where-to-buy-eromax-and http://vc.capitaltrustbanking.com/blogs/71/11784/donde-a-la-orden-silanil-sin-receta-con-seguridad-us http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=18444&qa_1=farmacia-comprar-sildenafil-citrate http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/order-lopressor-online-how-to-order-metoprolol-in-approved http://javamex.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-bupron-sr-bupropion-150mg-sin-receta-de http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-sumatriptana-imitrex-25mg-r-pido-na http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/erecton-sildenafil-citrate-25mg-pas-cher-acheter-sur-internet http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/order-plan-b-1-5mg-online-plan-b-pharmacy-purchase http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/metoclopramidum-metoclopramide-como-comprar-sin-receta-barato http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-gen-rico-do-refren-sildenafil-citrate-200-mg http://mehfeel.net/mehfeel/blogs/post/75269 http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/commander-du-mytadalaf-tadalafil-bon-marche-acheter-mytadalaf-en http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/vigadol-vrai-au-rabais-achat-paiement-mastercard-commander-du http://www.facecool.com/profiles/blogs/isosorbida-60mg-como-comprar-sin-receta-con-garantia-isosorbida http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-h-for-tadalafil-pre-o-tadalafil-40-mg-com-30 http://opencu.com/profiles/blogs/buy-discount-erotid-40-mg-erotid-cheap-canada-pharmacy-online http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/chlorpromazine-100mg-order-online-where-to-order-thorazine-quick http://snopeczek.hekko.pl/229694/farmacia-comprar-generico-fenofibrato-rapido-uruguay-comprar http://whazzup-u.com/profiles/blogs/bon-plan-achat-cere-t-le-sildenafil-citrate-est-il-en-vente-libre http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/low-price-forcigra-130-mg-order-online-non-prescription-forcigra

Oyeyi65

(Muzas17, 2018.12.09 06:35)

http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-dali-10mg-r-pido-pela-internet-brasil
http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/melatonina-comprar-de-forma-segura-como-comprar-melatonina-sin
http://ggwadvice.com//index.php?qa=53285&qa_1=tadalafil-comprar-calidad-espa%C3%B1a-tadalafil-precios-comprar
https://www.nettingchat.com/blogs/post/43367
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/ketoconazol-comprar-en-una-farmacia-en-linea-certificada-ecuador
https://www.mysocialpeople.com/blogs/2143/12738/ou-commander-kibilis-donepezil-en-ligne-acheter-donepezil-en
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/escitalopram-comprar-sem-prescri-o-on-line-brasil
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/filda-60mg-order-safely-how-can-i-purchase-tadalafil-without
http://football.ning.com/profiles/blogs/donde-se-puede-comprar-generico-capecitabinum-capecitabine-en-l
http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-abilify-aripiprazole-15mg-al-mejor-precio-usa
http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-spironolactona-25-mg-mas-barato
http://opencu.com/profiles/blogs/como-comprar-tada-10mg-gen-rico-via-internet-rep-blica-federativa
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/remeron-puedo-comprar-sin-receta-online-comprar-mirtazapine-gen
http://showmeanswer.com/index.php?qa=37543&qa_1=seguro-comprar-videnfil-sildenafil-citrate-quanto-brasil
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/low-price-vigra-50mg-order-online-can-i-order-sildenafil-citrate
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/eroxim-130mg-comprar-entrega-r-pida-nicaragua
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-adagrin-con-seguridad
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/low-price-pentasa-400-mg-buy-online-where-can-i-purchase
http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-alopurinol-pela-net-remedio-alopurinol
http://gennethub.com/blogs/1379/9622/cheap-pasport-60-mg-buy-online-cost-for-pasport-at-costco

Qepar13

(Utani46, 2018.12.08 23:15)

http://movsam.ning.com/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-como-comprar-entrega-em-48-horas-na
http://foodtube.net/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-azantac-sin-receta-de-confianza-venezuela
http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-avanafilo-sin-receta-de-confianza
http://laguiadelasvegas.com/afiliados/blogs/post/58438
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-cianeo-urgente-pela-net-no-brasil
https://www.olliesmusic.com/blog/29252/oР“в„–-commander-nateglinide-120mg-nateglinide-120-ou-acheter-suisse/
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/o-commander-du-tadityl-tadalafil-60-mg-generique-sur-le-net-moins
http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/plegra-order-online-is-it-ok-to-buy-plegra-online
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-duralis-tadalafil-20-mg-entrega-r-pida
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-silnor-130mg-entrega-r-pida-espa-a
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/sabu-order-online-where-to-purchase-sildenafil-citrate-guaranteed
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/amantadina-comprar-en-farmacia-en-linea-recomendada-estados
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-sildehexal-de-calidad-chile
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-tadora-20-mg-sin-receta
http://answers.codelair.com/21754/acheter-viridil-sildenafil-citrate-sildenafil-citrate-canada
http://vc.capitaltrustbanking.com/blogs/70/12274/buy-celeste-60mg-how-to-purchase-tadalafil-in-verified-pharma
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/comprar-diphenal-gen-rico-com-garantia-brasil
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/comprar-eunice-urgente-ecuador
http://laguiadelasvegas.com/afiliados/blogs/post/54971
http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/buy-felodipine-2-5mg-low-price-where-can-i-buy-plendil-in-trusted

Liqit20

(Jomit38, 2018.12.08 10:08)

http://whazzup-u.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-ciavor-diario-60-mg-envio-48-horas-na
http://brooklynne.net/profiles/blogs/cheap-carbamazepine-400mg-buy-online-carbamazepine-at-coupon-2018
http://question.hamrahmorabi.ir/index.php?qa=158259&qa_1=achat-rapide-super-o-acheter-du-super-o-en-france
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-oragawell-sildenafil-citrate-100-mg-r-pido
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/buy-cyprotol-4mg-safely-can-i-purchase-cyproheptadine-in-trusted
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-myagra-sildenafil-citrate
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-lupigra-25-mg-sin-receta-con
http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-dejavu-sildenafil-citrate-100mg-gen-rico
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/premarin-bas-prix-et-site-fiable-premarin-livraison-urgente
http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=19244&qa_1=farmacia-comprar-falsigra-sildenafil
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/glipizida-comprar-en-una-farmacia-online-recomendada-paraguay
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-vasifil-sildenafil-citrate-com-garantia
http://football.ning.com/profiles/blogs/betafortan-sildenafil-citrate-a-bon-prix-internet-securise
https://ikriate.me/blogs/805/16527/donde-a-la-orden-tadonis-en-farmacia-online-usa
http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-hepil-sildenafil-citrate-100mg-fiable-paraguay
http://www.facecool.com/profiles/blogs/commander-du-vrai-ciavor-10-mg-sur-internet-baisse-prix-avec-visa
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/comprar-havante-50mg-gen-rico-e-quanto-custa-brasil-havante-gen
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/acheter-lifta-10mg-site-francais-prix-du-lifta-en-luxembourg
http://lifestir.net/blogs/post/74386
http://bricolocal.com/profiles/blogs/buy-neogra-online-cheap-neogra-plus

Awena07

(Uwoho51, 2018.12.07 16:50)

http://amusecandy.com/blogs/post/427437 http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-furosemida-100mg-sin http://professoratciutatvella.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-julphamox-gen-rico-brasil-pre-o-de http://flutes.ning.com/profiles/blogs/vardenafil-dapoxetina-20-60mg-comprar-en-una-farmacia-online-sin http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-videnfil-sildenafil-citrate-gen-rico-envio http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-bas-prix-sans-ordonnance-acheter-du http://webhiveteam.com/demo4_chameleon/blogs/2771/54260/order-lekap-how-can-i-buy-silde http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=22483&qa_1=como-posso-comprar-visiren-gen%C3%A9rico-com-frete-gr%C3%A1tis-brasil http://bricolocal.com/profiles/blogs/cheap-minocycline-hydrochloride-50-mg-order-online-buying http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/ciavor-tadalafil-comprar-entrega-r-pida-portugal http://www.taffebook.com/blogs/1736/8695/skelaxin-metaxalone-400-mg-como-posso-comprar-generico-com-gara http://whazzup-u.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-cialis-10-mg-sin-receta-en-l-nea http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/comprar-sildara-na-internet-portugal http://www.prds66.fr/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-de-adcirca-tadalafil-entrega-24 http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/dapoxetina-priligy-90-mg-onde-comprar-gen-rico-de-forma-segura http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/buy-silatio-50-mg-cost-of-silatio-tablets http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-hytrin-sin-receta-mas-barato-colombia http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/achat-discrete-lovex-le-sildenafil-citrate-generique-est-il http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-dinamico-sildenafil-citrate-sin http://football.ning.com/profiles/blogs/buy-golmal-40mg-cheap-can-i-buy-tadalafil-in-approved-medstore http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/andros-buy-safely-how-to-buy-sildenafil-citrate-no-rx http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/bon-site-achat-vigrex-sildenafil-citrate-50-mg-vigrex-pharmacie http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=19795&qa_1=rapide-cialis-livraison-rapide-cialis http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=67437&qa_1=comprar-gen%C3%A9rico-ciavor-tadalafil-gr%C3%A1tis-online-comprar-ciavor

Ikuji23

(Urehe05, 2018.12.07 14:25)

http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/order-satisfil-50mg-online-where-can-i-order-sildenafil-citrate http://whazzup-u.com/profiles/blogs/comprar-generico-vigorplus-sildenafil-citrate-sin-receta-env-o http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/filda-10mg-como-puedo-comprar-en-internet-espa-a http://vaal-online.co.za/blogs/post/29174 http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/comprar-furosemida-gen-rico-sem-receita-online-comprar-furosemida http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-acarbosa-50-mg-sin-receta-env-o-r-pido http://medioteca.com.ar/blogs/post/14944 http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/order-neogra-120-mg-online-can-i-buy-sildenafil-citrate-free http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/comprar-amilorida-5-mg-sin-receta-de-forma-segura-estado-libre http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/donde-se-puede-comprar-generico-loperamida-r-pido-comprar-imodium http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/buy-clofazimine-cheap-legit-online-clofazimine http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-amiodarona-200mg-gen-rico-com-garantia http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/comprar-refren-sildenafil-citrate-com-frete-gr-tis-via-internet http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-viagra-25mg-gen-rico-de-forma-segura-pela http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/acheter-du-tada-tadalafil-20-mg-au-rabais-g-n-rique-tada-sans http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/comprar-progesterona-de-confianza-venezuela http://wu-world.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-tada-40-mg-de-confianza-online-no-brasil http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-rabeprazole-fiable-comprar-aciphex-10-mg-a http://socialchangesa.com/blogs/post/11552 http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/ereq-sildenafil-citrate-vrai-commander-avec-visa-achat-du http://www.facecool.com/profiles/blogs/order-erasilton-200mg-safely-can-i-buy-sildenafil-citrate-free http://flutes.ning.com/profiles/blogs/tagra-tadalafil-40-mg-como-puedo-comprar-sin-receta-ahora-estados http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/343888 http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=22837&qa_1=order-banago-20mg-online-how-order-tadalafil-free-delivery http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/achat-discrete-vigore-sildenafil-citrate-130-mg-generique-vigore http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-zerect-sildenafil-citrate http://ask2learn.com/?qa=7153/combipres-clonidine-comprar-entrega-rep%C3%BAblica-combipres http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/achat-securise-trimox-amoxicillin-naturel-pas-cher http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/340712 http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/newbigra-sildenafil-citrate-100-mg-moins-cher-internet-sans

Laviz98

(Equvi86, 2018.12.06 07:29)

http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/commander-zovatin-simvastatin-40mg-acheter-simvastatin-sur http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-forzak-100mg-sin-receta http://webhiveteam.com/demo4_chameleon/blogs/2771/54430/site-seguro-para-comprar-escitan http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/cialis-10-mg-como-comprar-gen-rico-r-pido-online-rep-blica http://flutes.ning.com/profiles/blogs/site-serieux-acheter-olanzapinum-olanzapine-20-mg-olanzapine-15mg http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-ohay-20mg-sin-receta-de-calidad-us-comprar http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-rosytona-200mg-sin-receta http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/topiramate-100-mg-en-ligne-bon-marche-livraison-72h-meilleur-prix http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/ciclofosfamida-50-mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-segura http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/viasil-130-mg-comprar-gen-rico-envio-urgente-sildenafil-citrate http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-de-carbamazepina-tegretol-de-confianza-brasil http://movsam.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-dutasteride-sin-receta-mas http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/achat-express-maximo-50-mg-achat-maximo-50-en-ligne-france

Edizi91

(Asuti76, 2018.12.06 03:15)

http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/carbamazepina-como-comprar-env-o-libre-donde-compro-carbamazepina http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/order-lovbebi-online-can-i-order-sildenafil-citrate-free-delivery http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/order-sildehexal-without-prescription-how-to-buy-sildenafil http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/comprar-avafil-50-mg-sem-receita-medica-via-internet-brasil http://whazzup-u.com/profiles/blogs/nipatra-puedo-comprar-sin-receta-de-forma-segura-estados-unidos http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/low-price-silanil-50-mg-buy-online-can-i-purchase-sildenafil http://ggwadvice.com//index.php?qa=51850&qa_1=acheter-ursodiol-300-en-ligne-meilleur-prix-ursodiol-paris http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-sildara-sem-receita-na-internet http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-tada-tadalafil-10-mg-gen-rico-entrega-r http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/wavegra-en-ligne-mastercard-dans-quel-pays-acheter-sildenafil http://clan.hupshup.com/blogs/post/11982 http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/exifol-sildenafil-citrate-donde-puedo-comprar-r-pido-espa-a-donde http://www.prds66.fr/profiles/blogs/buy-cheap-afilta-20-mg-generic-afilta-pharmacy http://flutes.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-dilantin-100-mg-n-o-precisa-receita-m-dica http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-oneaid-tadalafil-entrega-r-pida-el http://source1law.com/s1l/blogs/195/7415/farmacia-online-donde-comprar-sildenafilo-tadalafil-sin-receta http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/zenavil-tadalafil-10mg-pas-cher-internet-rapide-prix-zenavil http://gennethub.com/blogs/1383/9576/donde-comprar-generico-delite-sildenafil-citrate-200-mg-sin-rec http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-zyvox-gen-rico-internet-no-brasil

Ariqi12

(Tonud54, 2018.12.05 10:04)

http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/commander-activil-sildenafil-citrate-150mg-meilleur-site-faut-il http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/ikolis-como-comprar-sin-receta-mas-barato-espa-a http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-viagra-de-calidad-colombia http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/pramil-en-ligne-bas-prix-commander-livraison-rapide-ou-acheter-du http://www.prds66.fr/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-elebra-sildenafil-citrate-100-mg-por http://bobford.ning.com/profiles/blogs/purchase-generic-viagra-50-mg-online-where-to-purchase-sildenafil http://brooklynne.net/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-do-tada-tadalafil-10mg-via http://javamex.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-viagra-sildenafil-citrate-120mg-com-desconto-na http://movsam.ning.com/profiles/blogs/como-comprar-ciavor-diario-20-mg-gen-rico-envio-24-horas-pela-net http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/prilo-comprar-gen-rico-envio-urgente-on-line-rep-blica-federativa http://amusecandy.com/blogs/post/414495 http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/340772 http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/como-comprar-eulexin-flutamide-en-l-nea-paraguay-comprar http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/nexofil-sildenafil-citrate-150-mg-como-comprar-urgente-ecuador http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-lexapro-5mg-sin-receta-de-calidad-chile-comprar http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-zyad-40-mg-frete-gr-tis-no-brasil http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/silagress-acheter-silagress-generique-wiki http://quainv.com/blogs/post/50564#sthash.YOloBTyy.MQPOPPUf.dpbs http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/flavoxate-comprar-gen-rico-pela-net-brasil http://javamex.ning.com/profiles/blogs/sinota-sildenafil-citrate-50mg-o-commander-sinota-livraison http://divinguniverse.com/blogs/post/61852 http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-ciavor-gen-rico-entrega-em-48h-generico http://movsam.ning.com/profiles/blogs/montelukast-5mg-donde-comprar-env-o-r-pido-paraguay http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/dali-como-posso-comprar-pela-internet-brasil http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/order-cianeo-20-mg-on-sale-where-to-order-tadalafil-guaranteed http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-honygra-120mg-sin-receta-y-pagar-con-mastercard http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-refren-sildenafil-citrate-200-mg-com http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-dali-tadalafil-20-mg-r-pido-brasil

Erure72

(Ehuji27, 2018.12.04 11:35)

http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/viagra-buy-safely-where-to-purchase-sildenafil-citrate-safely http://jaktlumaczyc.pl/71152/site-seguro-para-comprar-donepezila-aricept-generico-brasil http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/meilleur-site-sildrate-sildenafil-citrate-en-ligne-combien-coute http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-h-for-tadalafil-gen-rico-pela-internet http://javamex.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-de-cialis-tadalafil-via http://dmoney.ru/38939/achat-express-levothyroxine-acheter-levothroid-ligne-forum http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/comprar-h-for-tadalafil-10mg-gen-rico-envio-urgente-online-no http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/donde-puedo-comprar-generico-tizanidina-sin-receta-ahora-puerto http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/phragra-sildenafil-citrate-100mg-generique-en-ligne-acheter-2018 http://www.facecool.com/profiles/blogs/ciaton-20mg-order-cheap-where-can-i-order-tadalafil-no-need http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/sitios-de-confianza-para-comprar-generico-zenavil-sin-receta-con http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/alpink-sildenafil-citrate-200-mg-o-commander-achat-alpink-en http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=20755&qa_1=flavoxate-cher-acheter-flavoxate-france-livraison-rapide https://ikriate.me/blogs/832/17588/site-seguro-para-comprar-diamox-generico-entrega-rapida-pela-ne http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-25-mg-como-puedo-comprar-de-calidad http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/vivala-20-mg-comprar-sin-receta-fiable-espa-a http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/buy-generic-lupigra-25-mg-where-to-purchase-sildenafil-citrate-in http://www.cavers.club/blogs/post/8138

Uholi89

(Eqoso02, 2018.12.03 21:09)

https://ic69.tumblr.com
https://ana-pensadora.tumblr.com
https://thewindsingstome.tumblr.com
https://howsdoesitwork.tumblr.com
https://lalunapotter.tumblr.com
https://captfelix.tumblr.com
https://mysafeport.tumblr.com
https://thatloginceshipper.tumblr.com
https://root-shaw-shoot.tumblr.com
https://xaxxaia.tumblr.com

Zixej72

(Olula14, 2018.12.03 18:09)

https://wltchh.tumblr.com https://alexandra-brl.tumblr.com https://nephelobates.tumblr.com https://fallen-lord-cypher.tumblr.com https://fakehappy24.tumblr.com https://trappslut.tumblr.com https://mayasizviski.tumblr.com https://erwtamoyagiatreute.tumblr.com https://jousestroked.tumblr.com https://kmep1990.tumblr.com https://hayaabunofalme.tumblr.com https://mer-curio.tumblr.com https://mar-lua.tumblr.com https://ana-pensadora.tumblr.com https://buy-nimodipine-safely.tumblr.com https://tiodollynh0.tumblr.com https://klance1plance2.tumblr.com

Cevud07

(Gixaq66, 2018.12.03 12:29)

https://justlife03.tumblr.com
https://kmep1990.tumblr.com
https://songghana.tumblr.com
https://ciarasport.tumblr.com
https://skyyloveexo.tumblr.com
https://se-como-salirme-de-las-cuerdas.tumblr.com
https://sensitive97.tumblr.com
https://smileky.tumblr.com
https://urbanparadise.tumblr.com
https://ray-arruda.tumblr.com
https://not-good-at-goodbyes.tumblr.com

Geqif97

(Ubori63, 2018.11.30 16:20)

https://cont--nue.tumblr.com
https://hsseniorstudyblr.tumblr.com
https://minjoooonie.tumblr.com
https://thenineteenseventyfuck.tumblr.com
https://welearnin.tumblr.com
https://69shadesss.tumblr.com
https://vosrewrite.tumblr.com
https://sentimentos-toscos.tumblr.com
https://thewindsingstome.tumblr.com
https://its-batmanhere.tumblr.com
https://rkimzi.tumblr.com
https://garotaaapaixonada.tumblr.com
https://blanc-perfumes.tumblr.com

Exipi97

(Wasis58, 2018.11.28 10:15)

https://prettymuchgayy.tumblr.com https://francais-formidable.tumblr.com https://hayathoughts.tumblr.com https://buy-furazolidone-safely.tumblr.com https://mylittlegirlsuicide.tumblr.com https://buy-nimodipine-safely.tumblr.com https://keyameric0.tumblr.com https://small-joyss.tumblr.com https://carmelcoffeecats.tumblr.com https://ultimate-dr-puns.tumblr.com https://cayden420.tumblr.com https://se-como-salirme-de-las-cuerdas.tumblr.com https://013927.tumblr.com https://basti-sr.tumblr.com https://lydiafama.tumblr.com

online casino games qddmv

(LiaibreProbsata, 2018.11.14 18:22)

casino games free online <a href="https://onlinecasinodd.com/">vegas casino slots</a> | <a href=" https://onlinecasinodd.com/ ">casino blackjack</a> | [url=https://onlinecasinodd.com/]caesars free slots[/url] [url=https://onlinecasinodd.com/]casino games slots free[/url]

free slots kwkvb

(blibiamow, 2018.11.14 17:09)

caesars free slots <a href="https://onlinecasino.us.org/">caesars free slots</a> | <a href=" https://onlinecasino.us.org/ ">online casino real money</a> | [url=https://onlinecasino.us.org/]online casinos[/url] [url=https://onlinecasino.us.org/]gsn casino slots[/url]

online casino ellyc

(LiaibreProbsata, 2018.11.14 13:49)

cashman casino slots <a href="https://onlinecasinodd.com/">borgata online casino</a> | <a href=" https://onlinecasinodd.com/ ">slots for real money</a> | [url=https://onlinecasinodd.com/]bovada casino[/url] [url=https://onlinecasinodd.com/]online casino[/url]

casino game faxkp

(blibiamow, 2018.11.14 13:02)

zone online casino <a href="https://onlinecasino.us.org/">vegas casino slots</a> | <a href=" https://onlinecasino.us.org/ ">house of fun slots</a> | [url=https://onlinecasino.us.org/]free vegas casino games[/url] [url=https://onlinecasino.us.org/]world class casino slots[/url]


1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14

Következő »