Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mit tegyek, ha állatkínzást látok?

Ha Ön azt észleli környezetében, hogy valaki

- állatkínzást követ el (gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza)
- állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
- a vadászatról szóló törvény által tiltott vadászati eszközzel vagy tiltott vadászati módon vadászik, illetőleg a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgászik
- veszélyes ebet tenyészt, az ország területére behoz, onnan kivisz, versenyeztet, vagy engedély nélkül tart,
- veszélyes ebet jogszabály megszegésével elidegenít, vagy megszerez,
- a veszélyes eb ivartalanítására vonatkozó jogszabályban előírt kötelezettségét megszegi,
- a veszélyes eb tartására vonatkozó jogszabályban előírt biztonsági előírást megszegi,
- veszélyes ebet őrző-védő feladat végzésére tart, kiképez, illetve veszélyes ebbel ilyen feladatot végeztet,
- gerinces állat részvételével állatviadalt szervez, tart, ilyen állatviadalra fogadást szervez vagy fogadást köt,
- állatviadal céljára gerinces állatot tart, tenyészt, kiképez, idomít vagy forgalmaz

akkor Ön bűncselekmény szemtanúja. Ebben az esetben kérheti a feljelentéshez állatvédő szervezetek segítségét, vagy - akár névtelenül is - azonnal megteheti bejelentését az illetékes rendőrkapitányságon vagy a rendőrség honlapján


Ha Ön azt észleli környezetében, hogy valaki

- nem megfelelő módon tartja állatát, nem a jó gazda gondosságával jár el
- állatának nem biztosít megfelelő mozgásteret és az időjárás viszontagságai elől menedéket
- állatának nem biztosít megfelelő élelmet és állatorvosi ellátást
- engedély nélküli beavatkozást hajt végre állaton
- az állat terelésénél, lábonhajtásánál, a szállítóeszközre való fel- és lerakásánál, valamint szállításánál az állatnak fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okoz

akkor Ön az állatvédelmi törvény megszegésének tanúja. A fenti és a hozzájuk hasonló esetekben értesítse a kerületi jegyzőt vagy az illetékes állat-egészségügyi állomást!

FIGYELEM! Minden bejelentéskor kérheti adatainak bizalmas kezelését! Javasoljuk, hogy bejelentését írásban (is) tegye meg és kérjen írásbeli visszajelzést arról, ilyen intézkedés történt az ügyben.

Az információk a jövőbeli állatrendőrség honlapjáról származik

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Balatonalmádi

(Asbóth Éva , 2015.04.22 20:27)

Tisztelt Állatvédők!
Sajnos a mai napon rossz kutyatartással találkoztam itt Almádiban.3-db-spánielről van szó..szörnyű állapotban vannak!! A szőrük csomós,és hatalmas.össze van tapadva,valószínű soha nem voltak meg nyírva! A gazdát nem érdekelte ,hogy oda mentünk és meg kérdeztük miért néznek így ki a kutyák,miközben,10-milliós terepjáró van az udvarban?? Ő azt válaszolta semmi közünk hozzá!! Azt mondta tél volt és azért néznek így ki,,mondtuk neki spánielünk van,és tudjuk ,hogy kell egy spánielnek ki nézni! Beszéltem a kutyakozmetikussal,aki tőlük pár 100-méterre lakik,és elmondása szerint nem foglalkoznak a kutyákkal,és volt hogy légy köpte be a kutyát,,,akkor nagyon összevesztek.SZeretnék segítséget kérni!! Holnap lemegyek az önkormányzathoz,és elmondom a látottakat..és azt is megkérdezem,hogy az eb összeírásról a nyomtatvány kitöltötték e.Ha esetleg valamilyen információval tudnának szolgálni,akkor megköszönném!
Tisztelettel: Asbóth Éva

Budapest Albert utca 40 4/17

(Mészáros Ervin, 2015.04.06 19:18)

Van egy szomszédom az 5 dik emeleten lakik folyamatos kutya sirást és azt hogy veri a kutyát tegnap pl: megverte miután a sétáról haza jött vele állitólag, én nem láttam még sétáltatni a kutyát 1 hete van nálla !!! kis kutya lehet mert mikor tegnap kint álltam az erkélyen a verés után a kutya maga alá piszkitot ő meg rákiabálva megverte kérem segitsenek.!

köszönöm előre is!

Izmèny

(Forrai Tìmea, 2015.01.30 11:31)

A szomszèdban van 2 kutyus is
Az egyik szerintem valami keverèk
Nagyon fèlôs
De most vettek egy kölyök pár hóbapos kaukázusit (nagyon szèp és nagyon baràtságos) De állandóan bàntja a gazdàja
A kiskutya àllandóan sìr
Megveri ha nem a saját tàljából eszik,ha felugrik,ha ugat,ha örûl
Szemem ès mások szeme làttára is bántalmazta
Énis ès sokan szoltak is neki,hogy ne üsse a kiskutyàt.
A pohàr most telt be mikor nem tudom èp mièrt ès mivel bàntotta de nagyon sokàig ès eszmèletlen modon sìrt a kiskutya
Szeretnèk tenni valamit,hogy ez a kiskutya nem szenvedjen tovább,de nèv nèlkül,mert félek,hogy megmèrgeznè vagy kárt tenne az èn kutyàimba is. :(
Mit tudok tenni?????

csilpet@gmail.hu

( Csilla, 2015.01.24 14:23)

Tegnap 3 cicánkat mérgezte meg a szomszéd. Sajnos mind 3 nagy szenvedéssel pusztult el. Fel kellett a cicát boncoltatnunk, hogy kiderüljön (amit a szomszéd előtte nekem bevallott szóban) mérgezés történt. Ez 4 ezer Ft-ba került, de ha a méreg típusát is meg kell állapítani (amit a Rendörség kért) még 20 ezer Ft.
2 állatorvossal, 1 állatvédó egyesülettel beszéltem mindegyik azt mondta, nem érdemes feljelentést tenni, mert le fogják zárni a nyomozást "Ismeretlen tettes"-sel! Még maradt 4 cicánk, de nagyon félünk! Hogy rájuk is ez a sors vár, ha nem intézkedik senki! Ráadásul van 1 öt éves kislányunk, és úgy érezzük az ő élete is veszélyben van, mert a néni egy Sorozatgyilkos! Vagyis nem "csak" a 3 cicával végzett könyörtelenül, mert több kiscicánk is már volt mérgezés áldozata, csak eddig nem tudtuk, hogy ő az elkövető. De most a szemembe vágta, hogy örüljek, hogy megszabadított a sok cicától engem. Én rákbeteg vagyok, többszörösen visszaeső és nekem szükségem van a cicákra, viszont ezt a stresszt amit el kell viselnem ezt nem bírom egészségileg. Mit tehetek? Már se éjjelünk, se nappalunk. Egy rémálommá vált az életünk. Kérem, hogy valaki segítsen rajtunk, illetve könyörgök! Ja a feljelentésről nem kaptunk semmilyen papírt sem, és aláírni sem kellett semmit. Bárki is segít nekünk, 1 életre lekötelez bennünket!
Köszönettel: Csilla

ittamani@gmail.com

(laci, 2014.05.10 20:16)

Mit tegyek ?
A szomszédom úgy javította meg a kerítést, hogy alulra szeges drótot rakott azért hogy a kutyám ne járkáljon át szarni !
Ebben az országban mindent lehet vagy szabályozva van a szeges drót hol helyezhető el . Tud nekem valaki segíteni , hogy szól a törvény ?

Nagybajom

(névtelen, 2014.02.13 10:31)

Sziasztok!Ezt nem értem ha állatkínzásért betelefonál valaki a rendörségre,ok hogy kiszállnak és megnézik!De ijet nem képesek megállapítani hogy éhezet a kutya vagy férges!?!?Vegyen féreghajtot!!!De bocsánat itt 2 kutya csont és bör!!!!!!!!!!!!!!!!

Tapolca-Diszel

(hj, 2014.01.28 13:48)

Szomszédban/,akikkel egyébként nincs rossz viszony,/8 éve él egy farkaskutya kikötve 2-2,5 méteres láncon.soha nincs elengedve,sétáltatava.Fiatal házaspár kisgyerekkel,reggeltől estig dolgoznak.Most ebben a szőrnyű hidegben szerencsétlen állat egész nap ugat.A családom szerint ne avatkozzak bele,mert csak veszekedés lesz belőle.Egyszer megkérdeztem,miért nem engedik el ,legalább ha otthon vannak.Válasz :mert megszökik. De ők nagyon szeretik a kutyát.Más .Diszeli szőlőhegyben is sok a kikötött nagytestű kutya.Időzített bombák,ha elszabadulnak.Étlen ,szomjan ,jó ha 2m láncuk van.Ez mi,ha nem állatkínzás? Állatvédelmi törvény?

4031 Debrecen Dorottya u. 47/a

(Nagy Gáborné, 2013.07.05 11:35)

Tisztelt Állatvédelem!

Mit lehet tenni, ha a szomszéd rendszeresen mérgezi a cicáinkat.Többször hangot adva annak, hogy nem viseli el, ha a kertjébe átmegy a cicánk.-sajnos átmegy!-
Most egy anyamacskát mérgezett meg,-az állatorvosi jelentés szerint fagyállóval. Szerencsére a pici cicák már éppen tudtak enni egyedül, Így túlélték. De nem sokáig, mert amikor meglátta, hogy 3 pici cica szaladgál a kertünkben felháborodva közölte, hogy ezt ő nem fogja türni, és másnapra eltünt mind a 3. A játékos kiscicák biztosan átszaladgáltak az ő kertjébe is, vagy átcsalogatta őket,- mert nagyon szelídek voltak,-.
Valamit kellene tenni mert ez a család az évek során több tucat cicát pusztított el, és itt járkál közöttünk büntetlenül.Természetesen nem fotóztuk le, hogy éppen mérgezi a macskát, de egészen biztosan ő volt.
Ezt el kell türnünk???, hogy vigyorogva közölje, hogy úgyse tudjuk bebizonyítani és akárhány cicánk lesz , mind el fog pusztulni. A gyerekeim életét keserítette meg az évek folyamán, hogy látták szörnyű kínok között elpusztulni kedvenc cicájukat, mert egy ember úgy dönt, hogy leöli őket folyamatosan.
Nem azért vannak az állatvédők, hogy ezt megakadályozzák, hogy fellépjenek ellenük?
A macska is egy állat azt lehet hagyni egy ember által kínhalált halni???

Üdvözlettel: Nagy Gáborné
4031 Debrecen Dorottya u. 47/a
06 30 2996136

Re: 4031 Debrecen Dorottya u. 47/a

(8654 Ságvár Árvácska u 5., 2013.11.19 15:42)

Tegnap reggelre nekem is sikeresen megmérgezték a cicáimat. Egy 8 éves hófehér és egy 7 éves szürke cicám volt. Fél óra alatt hatott a méreg, úgyhogy mire odaértünk az állatorvoshoz, már nem tudtak rajtuk segíteni. Valószínűleg nálunk is az egyik szomszéd volt, mert volt egy halastava, ahová átjártak a cicáim. Bár mind a kettő inkább itthon tartózkodott. Én is szeretném tudni ilyes esetben hová lehet fordulni, vagy van akinek mindent szabad? Tudsz tanácsot adni?

Vámospèrcs

(Annie, 2013.10.29 10:00)

SZIASZTOK
VÁMOSPÈRCSEN FOLYAMATOSAN KINOZZÁK A KUTYÁKAT.
MA ARRA KELLETT ÈBREDNEM,HOGY EGY KUTYÁT DOBNAK ÁT HOZZÁNK,DE A LEGNAGYOBB PRÒBLÈMA NEM EZ VOLT.
A KUTYUSNAK KIVOLT SZURVA MINDKÈT SZEME ÈS FOLYT BELÖLE A VÈR.
NAGYON FELKAVART EZ A DOLOG,ÈPP EZÈRT KÈREM:CSINÁLJATOK VALAMI!!!!

Berettyóújfalu

(anita, 2013.07.26 21:20)

Sziasztok!
A segítségeteket kérném mi a teendő ilyen esetben.Berettyóújfaluban a péterszegi út legelején az üres telken közvetlen a 47 főút mellett egy áteresz csőben kiskutyák vannak szegények nagyon megsajnáltuk őket ezért közelebb mentük mire egy hölgy ránkordított hogy ne fogjuk meg az ő kutyái.Nem értem az ilyen embereket akkor miért nem otthon tartja őket.?

majorosalexandra@citromail.hu

(alexa, 2011.05.16 14:57)

Sziasztok!! A tetkos állatvédőknek kérném a segítségét !!! Nálunk a környéken van egy kutya,ennek a kutyának nincs háza ....de vannak gazdái.... a szakadó esőben kinn van szegény ott ázik.. és kb olyan kicsi lánca van hogy ott mozogni se tud szegény!! nem nagyon látjuk hogy kapna rendszeresen enni vagy inni.... kérlek titeket ha látjátok hozzászolásomat kérlek szépen írjatok nekem erre a címre:majorosalexandra@citrromail.hu ..itt megadom a címet.!!!! kérlek segítsetek!! A példaképeim vagytok!! :)

Re: majorosalexandra@citromail.hu

(Kirmáyer Elvira, 2012.08.30 23:24)

Érdeklődöm, hogy azóta megoldódott e a kutya szomorú sorsa?

Re: majorosalexandra@citromail.hu

(Unasz, 2012.11.27 18:48)

Azok amerikában vannak te szerencsétlen hülye! Tanácsot adhatok kösd el vidd haza. És ragadj vele össze.

budapest, 1203. téglaégető u. 8./fszt./2.

(lengyel katalin, 2012.08.24 13:34)

Szórólapozás közben egy német juhász kutyára bukkantam ma délelőtt, a Budapest, XIX. kerület, Vas Gereben utca 4/J. családi ház előtt. A kutya az utcára ki volt kötve, nagyon rövid pórázon, a kerítésoszlophoz.
A gazdájának a nevét sikerült megtudnom, Debreceni Anikónak hívják.
Az egyik szomszéd elmondása szerint vagy kikötik a kutyát a kerítés oszlophoz, vagy kóborolni hagyják egész nap.
Már több bejelentést is tettek a szomszédok, de még idáig senki nem intézkedett, hogy ez ne így legyen.
Nem tudom, jó helyre tettem-e meg a bejelentésemet. Ha nem, akkor kérem az e-mail címet, ahova megtehetem a bejelentésemet, ahol intézkednek is, nemcsak oda mennek.
Tisztelettel és köszönettel: Lengyel Katalin állatbarát

Re: budapest, 1203. téglaégető u. 8./fszt./2.

(Kirmáyer Elvira, 1104 Bp, Kada u., 2012.08.30 23:17)

Én úgy értesültem, hogy a kerületi jegyzőhöz kell írásban bejelentést tenni és a meg tett intézkedésekről írásban lehet vissza jelzést kérni. Én is nagyon szívemen viselem az állatok sorsát és mostanában jobban figyelek rájuk.
Azóta sikerült a helyzetet orvosolni? kapott hírt a kutyus sorsáról?

Bp.1165.öSZEFOGÁS-STNY

(weiss károly, 2012.08.13 17:50)

Mai napon láttam azt amit nem kellet volna mégpedig 8-db Galambnak a kivégzését úgy hogy ki törték a nyakát,hozzá teszem nem láttam az összes galamb kivégzését de nagyon fel vagyok háborodva hogy ezt meg teszik az emberek.Hová mehetnék segítséget kérni az állat védőkhöz,egy telefon számot szeretnék kérni hogy ilyen még egyszer ne forduljon elő.Üdv:Weiss

Debrecen

(Noémi, 2012.07.02 21:43)

Sziasztok! Ma hazafelé menet láttam egy szürke terepjárót amelynek platójára volt kikötve egy nagytestű kutya. A terepjáróval száguldoztak majd a CORA-nál megálltak és bementek vásárolni. Az álló járműre kötözött kutyáról tudtam fényképet készíteni de a mozgó kép már nem sikerült tisztán. Kihívtam a rendőrséget is a CORA-hoz de nem jöttek ki és elment az autó. A rendőrséget ezután felhívtam ismét és válaszuk az volt, hogy egy másik ügy közbe jött és ott életveszély volt. Mit tudok ezek után tenni? Jelentsem fel őket?Lesz egyáltalán következménye?

rebije@gmail.com

(moderátor, 2012.06.02 15:06)

probléma megbeszélését az alábbi e-mail címen lehet: rebije@gmail.com

.....

(Mamusz, 2012.05.30 14:39)

Sziasztok!
Az én problémám az, hogy 1 hónapon belül 3 cicámat megmérgezték. A szomszédaimnál is elpusztult az összes cicus, sőt, van, ahol még a kutyát is megmérgezték. Tudom ki csinálja, de a jegyzőhöz nem fordulhatok, mert barátok, ellenben a mérgezős féreggel még emberi módon beszélni sem lehet. 3 cicám közül 1-et találtunk meg. A kérdésem az, hogy ilyenkor kihez tudok fordulni, mit tudok tenni?A rendőrségnek ez sajnos nem "ügy".