Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Brutálisan összeszurkált két részeg férfi egy kutyát Óbudán az Ürömfű utcában, és csak az állatkínzás szemtanúinak köszönhetően sikerült megmenteni az eb életét - közölte a Noé Állatotthon Alapítvány. Az állatkínzók tettükért akár három év börtönt is kaphatnak.


Az eset egy hajléktalanok által lakott telken történt még kedden. Az iszonyú vonyításra a szomszédos utcában lakó házaspár sietett a helyszínre, ahol azt látták, hogy két részeg férfi próbál kivégezni egy kutyát.

Egyikük a földre nyomta, míg társa hatszor egymás után nyakon szúrta a vergődő ebet. A szemtanúk azonnal közbeléptek, a földre rángatták az elkövetőket, majd a rendőrséget is értesítették.

A magatehetetlen, összeszurkált kutyát egy ürömi állatorvosi rendelőbe vitték, ahol az állatot sokktalanították, infúzióra kötötték, és mély, szúrt sebeit ellátták. A csodával határos módon a kutyának sem a tüdeje, sem a légcsöve nem lyukadt ki, így jó esélye van a felépülésre.

Az egy év körüli keverék kan kutyáról jelenleg a Noé Állatotthon Alapítvány kórházában gondoskodnak. A menhelyen ma mintegy 600 állat él, sokan közülük ugyancsak állatkínzások áldozatai.

A Büntető törvénykönyv szerint aki "gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő". Aki pedig az állatnak különös szenvedést okoz, azt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Hamuc27

(Lehiy95, 2018.09.25 19:40)

http://thecorner.ning.com/m/blogpost?id=1921587%3ABlogPost%3A4493968 http://foodtube.net/profiles/blogs/comprar-apcalis-sx-gen-rico-r-pido-na-internet-apcalis-sx-40-mg http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/bromocriptine-moins-cher-parlodel-en-pharmacie-en-espagne http://whazzup-u.com/profiles/blogs/avanafilo-puedo-comprar-con-seguridad-per-comprar-stendra-50mg http://howidoit.ning.com/m/blogpost?id=6573096%3ABlogPost%3A14786128 https://semavi.ws/blogs/8201/11181/glucophage-sr-metformin-livraison-gratuite-moins-cher-metform http://jawbite.ning.com/profiles/blogs/ventolin-albuterol-livraison-48h-pas-cher-comment-s-appelle-le http://agatas.org/qa/1307/amitriptilina-comprar-farmacia-certificada-comprar-generico http://www.holidayscanada.com/blogs/140/5126/farmacia-online-donde-comprar-generico-enalapril-rapido http://crosstv.ning.com/m/blogpost?id=6525145%3ABlogPost%3A944258 http://techakhil.byethost4.com/ques2ans/index.php?qa=4715&qa_1=c%C3%B3mo-realizar-pedido-meclizina-forma-segura-estados-unidos http://dmoney.ru/18492/farmacia-comprar-sildenafil-genoptim-estados-unidos-mexicanos http://fluidlyfe.org/blogs/49/1042/ofloxacina-200-mg-comprar-en-una-farmacia-online-con-seguridad

fifa 15 pc rus скачать торрент

(garneubal, 2018.03.25 12:57)

Совершенно верно! Идея хорошая, поддерживаю.

---
Очень интересная фраза скачать fifa 15 последняя версия, fifa 15 ns скачать а также [url=http://15fifa.ru/novosti-fifa-15/10-fifa-15-budet-lishena-rezhima-professionalnyh-klubov-na-xbox-360-i-ps3.html]fifa 15 на ps3[/url] скачать fifa 15 на русском языке

скачать последнее обновление составов для fifa 15

(garneubal, 2018.03.24 08:37)

мне б такой

---
Я считаю, что Вы ошибаетесь. скачать fifa 15 на андроид много денег, скачать бесплатно торрент игру fifa 15 pc или [url=http://15fifa.ru/skachat-fifa-15/12-skachat-demo-versiyu-fifa-15-besplatno.html]fifa 15 demo[/url] скачать fifa 15 xbox

Tinody utca 126

(Stadler Kíra, 2012.02.28 14:33)

Véleményem szerint akár 7év börtönre ítélném ezeket az embereket.Plusz 2 év mivel ott hagyták az utcán szegény kutyust.És eltiltanám őket minden fajta állat tartásától 3 évre.

kuczikanna@freemail.hu

(Kuczik Anna, 2011.03.31 15:17)

basszus ez olyan szörnyű hogy csinálhatnak ilyet az emberek nem veszik észre hogy állatok nélkül mi sem élhetünk annyit tesznek értünk szeretnek,védelmeznek stb. ez az oldal annyit megmutat az igazságról az állatkínzásról. mindig felcseszem az agyam ha ilyet látok vagy hallok. egyszerűen hányingerem van az ilyen emberektől rohadjon meg mind remélem pontosan ilyen kínok között fognak ők is meghalni én biztos h röhögve nézném végig!!!!!:(((

Jujj!

(B.REBI, 2010.03.10 19:52)

Szia!Nekem is van egy kutyás oldalam,és ez az oldal nagyon is tetszik!Sokat teszel ez ellen,és biztosan ajánlani fogom állatszerető barátaimnak!